Elektromos és a plug-in hibrid autók: elmarad a várakozásoktól az értékesítés

2019. 06. 03., 17:47

Májusban 14 207 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 10,4 százalékkal többet a tavaly májusinál, az idei első öt hónapban pedig 60 962 gépkocsit, a növekedés 7,8 százalék volt a tavalyi azonos időszakhoz képest – tájékoztatott a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján.

Az első öthavi értékesítési számok kissé elmaradtak az MGE növekedési várakozásaitól. Az egyesület szerint ennek egyik oka lehet a belsőégésű motorok, elsősorban a dieselek körüli valós és rémhírek, amelyek a vásárlók szándékait eltérítik.

A tisztán elektromos és a plug-in hibrid gépkocsik forgalomba helyezése lassuló mértékben és kis mennyiség mellett növekszik, a felvevő piac egyelőre korlátozott és alatta van az év eleji várakozásoknak. Ugyan a töltőhálózat lassan fejlődik és sok esetben az otthoni és munkahelyi töltés is megoldott, de ezen autók beszerzési ára továbbra is igen magas.

A kormány nagycsaládosokat támogató programja érdeklődési szinten már látszik, a valós piaci folyamatokat július után lehet majd értékelni.

Az MGE rámutatott: továbbra is kiemelten kell foglalkozni a Magyarországra beáramló használt autók korösszetételével és azzal, hogy a Nyugat-Európában levetett és szubvencióval cserélt korszerűtlen diesel és benzines autók ne árasszák el az országot.

Májusban 2328 új kishaszongépjármű került forgalomba, 33,2 százalékkal több, mint tavaly májusban. Az első öt hónapban 26,0 százalékkal nőtt az új kishaszonjárművek eladása az előző év azonos időszakához képest, 10 677 járművet helyeztek forgalomba. A kishaszonjárművek piaca szintén elmaradt időarányosan az MGE előrejelzésétől. Az egyesület továbbra is szorgalmazza a vegyes használatú kishaszonjármű kategória újbóli bevezetését.

Májusban 789 új nagyhaszongépjármű került forgalomba, 55 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az idei első öt hónapban pedig 2688, ami 6,3 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. Az MGE csökkenésre számít az év első részében, majd a növekedési hitelprogram eredményeképpen a tavalyi éves teljesítmény megismétlését valószínűsíti.

Májusban stagnált az új autóbuszok eladása a tavaly májusihoz képest, 73 buszt helyeztek forgalomba, az első öt hónapban pedig 310-et, ami 6,6 százalékos csökkenés a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. Az autóbuszok piaca kis mérete miatt mutat jelentős havi eltéréseket, az eddigi eredmény nem ad lehetőséget elemzésre, erre több hónap átlagának ismeretében lesz lehetőség.

Májusban 617 új motorkerékpár került forgalomba, 27,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az első öt hónapban 1986 motort helyeztek forgalomba, ami 44,9 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az egyesület szerint a motorkerékpárok piaca továbbra is gyenge. A százalékban jelentős növekedés és az előrejelzés feletti időarányos értékesítés ellenére is drámaian alacsony a forgalomba helyezés. Némi bizakodásra ad okot a bázissal szembeni növekedési trend – olvasható az egyesület közleményében. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS