Budapesten havi 250 ezret is elkérnek, ha ingatlant bérelsz

2022. 05. 31., 16:48

Országosan és Budapesten egyaránt 2 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest a lakbérek áprilisban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal és az ingatlan.com kedden közzétett lakbérindexéből.

Áprilisban éves összevetésben országosan 19, Budapesten 20 százalékkal magasabbak voltak a bérleti díjak. A 2015-ös szintet országosan 56, a fővárosban 48 százalékkal, a járvány előtti, 2020. januárit pedig 6,9, illetve 3,2 százalékkal haladták meg az áprilisi lakbérek.

A lakásbérleti piac területi arányaiban továbbra sem történt érdemi elmozdulás: az áprilisig figyelembe vett hirdetések 61 százaléka fővárosi, 25 százaléka megyei jogú, 13 százaléka pedig nem megyei jogú városban található lakásra vonatkozott.

Az ingatlan.com közleményében Balogh László, az ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője kifejtette, az országos adatokat nézve legutóbb 2020 decemberében volt példa havi szintű bérletidíj-csökkenésre. Azóta minden hónapban kisebb-nagyobb mértékű – 0,1 -2,7 százalékos havi drágulást mutatott a KSH-ingatlan.com lakbérindexe, de jellemzően 1 százalék körüli volt az emelkedés. Idén viszont már minden hónapban 2 százalék körüli emelkedés történt az előző hónaphoz képest, tehát trendszerűnek mondható a drágulás.

A bérleti díjak emelkedésében továbbra is szerepet játszik az albérletpiac kiegyensúlyozatlansága, azaz a kínálat nem tart lépést a kereslettel.

Arra is kitértek, hogy az ingatlan.com adatai szerint májusban is magas bérleti díjak jellemezték a nagyvárosok albérletpiacait. Budapesten idén májusban átlagosan 175 ezer forintért kínálták a kiadó lakóingatlanokat, szemben az egy évvel korábbi 130 ezer forinttal. Továbbra is az V. kerület a legdrágább 250 ezer forinttal, de a legolcsóbb kerületnek számító XXI. kerületben is 120 ezer forint felett volt az átlagos bérleti díj.

A megyeszékhelyek közül Tatabánya és Székesfehérvár piaca a legdrágább, ezekben a városokban 135-135 ezer forintért hirdetik a kiadó lakóingatlanokat. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 20:09:46
A SkillX szeptember végén tartott szakmai rendezvényén mutatták be a cég legfrissebb kutatásának eredményeit. Az eseményen szóba került több olyan aktuális kérdés is, amelyek jelentősen befolyásolhatják a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet, a munkavállalói fejlődést, valamint a céges munkaerő-kiválasztási folyamatokat és a munkaerő megtartását.
2023-10-03 19:39:42
A Magyar Bankszövetség elkötelezett Magyarország pénzügyi stabilitása, a gazdaságfejlesztési megoldások támogatása és a gazdasági verseny élénkítése iránt – hangsúlyozta a bankszövetség, reagálva Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter önkéntes kamatplafon bevezetéséről szóló felhívására.
2023-10-03 15:09:00
Az Európai Parlament kedden 578 szavazattal, 24 ellenszavazattal és 19 tartózkodás mellett elfogadta azt az új kereskedelempolitikai eszközt, amely konkrét intézkedések meghozatalára jogosítja fel az EU-t arra az esetre, ha egy harmadik ország gazdasági eszközökkel próbálná rákényszeríteni az EU-t vagy valamelyik tagállamát adott szakpolitikájának vagy álláspontjának megváltoztatására.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS