Beruházások: megakadt a lendület

2020. 05. 28., 17:35

2020 I. negyedévében – részben a koronavírus-járvány hazai és nemzetközi gazdasági hatásai miatt – megtört a nemzetgazdasági beruházások hosszabb ideje tartó bővülése, a tárgyidőszaki fejlesztések volumene 1,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

A beruházások visszaesésében az uniós források csökkenő felhasználása is szerepet játszott. A nemzetgazdaság egészére jellemző mérséklődés ellenére néhány területen – többek között az egészségügyben és az információ, kommunikáció esetében – jelentősen nőttek a tárgyieszköz-felhalmozások.

2020 I. negyedévében az előző év azonos időszakához képest a beruházási tevékenység volumene 1,8 százalékkal mérséklődött, ezen belül a teljesítményérték 55 százalékát képviselő építési beruházásoké 2,8 százalékkal nőtt, a 43 százalékát kitevő gép- és berendezésberuházásoké 7,0 százalékkal csökkent. Ez mindhárom mutató esetében az elmúlt három év legkedvezőtlenebb változását jelenti.

A beruházási teljesítmény 58 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene a korábbi időszakok átlagos üteménél lényegesen mérsékeltebben, 4,0 százalékkal nőtt, amiben szerepet játszottak külföldi érdekeltségű vállalkozások nagy volumenű, „zöldmezős” beruházásainak kifutásai. Ugyanakkor a beruházások 10 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések 17 százalékkal elmaradtak a bázisidőszakitól, részben az uniós forrásból finanszírozott projektek kisebb volumenű tárgyidőszaki megvalósítása miatt.

A beruházások általános mérséklődése ellenére a nemzetgazdasági beruházások több mint háromtizedét jelentő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben kismértékben nőttek (1,1 százalék), annak ellenére, hogy a nagy súlyt képviselő járműgyártás területén jelentős visszaesés következett be. A hosszabb ideje folyamatban lévő, nagyszabású projektek révén jelentősen bővültek a beruházások a villamosberendezés-gyártásban, a szintén jelentős gumi-, műanyag- és építőanyag-iparban és a vegyi termék, anyag gyártásában is.

A nemzetgazdasági beruházások közel ötödét képviselő ingatlanberuházások volumene 10 százalékkal nőtt, ezen belül a lakásépítések ennél számottevőbben, a bérbeadást szolgáló üzleti létesítményekbe (pl. irodaházak) történő beruházások pedig mérsékeltebben növekedtek.

Több kisebb súlyú nemzetgazdasági ágban szintén jelentősen nőttek a fejlesztések. A legmagasabb növekedés a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat beruházásait jellemezte (31 százalék), köszönhetően többek között takarmánykeverő gépek és tenyészállatok beszerzéseinek. A második legnagyobb növekedést az információ, kommunikáció területén regisztráltuk (28 százalék), amiben szerepet játszott távközlési tornyok és kábelhálózatok építése is. A járványhelyzettel is összefüggésben, a fekvőbeteg-ellátási terület kiugró fejlesztései révén a humán egészségügyi, szociális ellátásban 25 százalékkal nőttek a beruházások.

Az ötödik legnagyobb súlyú terület, a kereskedelem, gépjárműjavításban a tárgyidőszakban mérsékelten növekedtek a beruházások (1,5 százalék) az egy évvel korábbi, magas bázishoz viszonyítva.

A nemzetgazdasági ágak többségében csökkent a beruházási aktivitás. A harmadik legnagyobb súlyú terület, a szállítás, raktározás beruházásainak volumene – három év folyamatos növekedés után – a tárgyidőszakban mérséklődött (5,7 százalékkal). Ennek oka elsősorban az infrastrukturális beruházások visszaesése, de többek között a vasúti közlekedéssel foglalkozó vállalkozások is visszafogták beruházásaikat. 

Az államháztartás egyes területei jelentős szerepet játszottak a beruházások nemzetgazdasági szintű teljesítménycsökkenésében. A hatodik legnagyobb súlyú területen, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosításban – elsősorban a központi közigazgatási szervek mérsékeltebb beszerzései révén – 30 százalékkal esett vissza a volumen. A hetedik legnagyobb súlyú művészet, szórakoztatás, szabadidő területén – a folyamatban lévő, sporttal és a kultúrával kapcsolatos projektek kisebb tárgyidőszaki ráfordításai nyomán – 23 százalékkal csökkentek a beruházások. Az oktatás (–8,5 százalék), illetve a víz- és hulladékgazdálkodás (–2,4 százalék) területén a beruházások visszaesése szintén meghaladta a nemzetgazdasági átlagot.

Több kisebb súlyú nemzetgazdasági ágban még ennél is nagyobb mértékben zuhantak a fejlesztések. A legnagyobb ütemű visszaesés (–54 százalék) a csekély súlyú bányászatban következett be, összefüggésben az energiahordozók nemzetközi árának zuhanásával. Jelentős mértékben csökkentek a beruházások az energiaipar (–37 százalék) területén is, többek között napelemes projektek kisebb tárgyidőszaki ráfordításai miatt. A pénzügyi, biztosítási tevékenység (–32 százalék) fejlesztései a tárgyidőszakban szintén visszaestek, amiben szerepet játszott a számítástechnikai eszközök kisebb volumenű beszerzése is. (KSH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS