Beiskolázási támogatás: olcsóbb lehet a tanévkezdés

2022. 08. 02., 15:23

Azok a szülők, akik tagjai valamelyik egészségpénztárnak, spórolhatnak az egyre növekvő kiadásokon. A legfontosabb tudnivalókat a BiztosDöntés.hu foglalta össze.

A KSH adatai szerint az infláció már 10 százalék felett volt júniusban, és egyhamar nem számíthatunk csökkenésre, ezért kénytelenek vagyunk tartós áremelkedésre berendezkedni. Ez az iskolakezdést is érinti, ami sok család számára még békeidőben is megterhelő. A bankok gyakran kínálnak kisebb összegű kölcsönöket a tanszerek beszerzésére, de a rászoruló családokat az állam és a helyi önkormányzatok is támogatják.

Ebben az évben ráadásul jelentős áremelkedéssel kell számolnunk a papíráruk esetében. A füzetek és egyéb papíripari termékek akár 40-50 százalékkal is többe kerülhetnek, mint tavaly, de a nem papírból készült iskolaszereket is nagyjából 30 százalékkal magasabb áron vásárolhatjuk meg idén.

Így lehet olcsóbb az iskolakezdés egészségpénztárral

Az iskolakezdéshez szükséges termékeket minden családnak be kell szereznie, az iskolák listái pedig hosszúak, füzetek, vonalzók, ceruzák, zsírkréták, festékek, ecsetek, tornafelszerelések sora szerepel rajta. Ráadásul az évkezdéshez új pólókra, cipőkre, nadrágokra is szükség van.

Az egészségpénztári megtakarításból ezeket is fizethetjük. Az egészségpénztárak ugyanis önsegélyező szolgáltatásokat is nyújtanak, amelyek egyike a beiskolázási vagy tanévkezdési támogatás.

Ennek keretében az egészségpénztári tagok beszerezhetik óvodás és iskolás gyermekeik tanévkezdéséhez szükséges eszközeit, tanszereit és ruháit.

A támogatás a felsőoktatásban részt vevő gyermekekre is kérhető 25 éves korig. Esetükben a tandíjak és térítési díjak, kollégiumi vagy albérleti díj fizethető az egészségpénztáron keresztül.

Az egészségpénztári tagok több tízezer forintot spórolhatnak

Az egészségpénztári pénzüket a legtöbben még mindig szinte kizárólag gyógyszerek vásárlására és magánorvosi kezelésekre költik, és kevesen ismerik a beiskolázási támogatást. Az egészségpénztári tagok tanévkezdéskor gyermekenként évente az év első napján érvényes minimálbér összegének erejéig fizethetik a tanévkezdés költségeit az egészségpénztári megtakarításukból. A keretösszeg tehát jelenleg 200 000 forint/év/gyermek.

Ráadásul a beiskolázási támogatást nemcsak saját gyermekük után, de közeli hozzátartozóik gyermekei után is igényelhetik az egészségpénztári tagok.

Az egészségpénztárba befizetett összeg 20 százaléka, legfeljebb 150 000 forint adóbevalláskor visszaigényelhető. Az adó-visszatérítést tehát minden pénztártag igényelheti, aki személyi jövedelemadót fizet.

„A maximális 200 000 forintos kerethez tartozó befizetés után akár közel 45 000 forint adó-visszatérítést is kaphat a gyermeket nevelő szülő” – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. – Ennyivel olcsóbb lehet tehát az iskolakezdés, ami nagy segítség, figyelembe véve a kiadások nagyságát. Az iskolakezdésen túlmenően is használjuk ki az egészségpénztár adta lehetőségeket, ne hagyjuk veszni az évente akár 150 000 forintos adó-visszatérítést.”

Hogyan működik a beiskolázási támogatás?

A beiskolázás költségeiről szóló számlákat számolhatjuk el a támogatás keretében. A támogatás iránti igényt az egészségpénztárhoz kell benyújtani 120 napon belül. Ezt a pénztár nyomtatványán lehet megtenni, melyhez az iskolalátogatási igazolást is csatolni kell.

„Nagyon fontos az elszámolásnál a számlák dátuma” – hívja fel a figyelmet Gergely Péter. – „Csak a tanév kezdete előtt 15 nappal és a vége után 15 nappal kiállított számlák elszámolhatók, azaz azok, amelyek dátuma augusztus 15. és június 30. közé esik.”

Ki használhatja ki az egészségpénztár nyújtotta lehetőséget?

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) szerint az egészségpénztárak taglétszáma jelentősen nőtt az elmúlt időszakban, 2022 első negyedévében már több, mint 954 000 tagja volt a pénztáraknak.

Közülük azok használhatják ki a beiskolázási támogatást, akiknek van az egészségpénztári számlájukon legalább 180 napos egyenlegük, ez pedig több százezer családot is érinthet. Ők viszont még nincsenek elkésve, augusztus 15-e után kezdhetik a tanév eleji vásárlást.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-10 08:13:00
A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok munkatapasztalat szerzését. Idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS