Az új lakások közel felét a fővárosban és Pest megyében vették használatba 2018-ban

2019. 02. 22., 09:18

2018-ban 17 681 új lakás épült, 23 százalékkal több, mint egy évvel korábban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

2018-ban 23 százalékkal több lakás épült, mint egy évvel korábban. Az új lakások közel felét Budapesten és Pest megyében vették használatba, ahol 40, illetve 39 százalékkal több lakás épült. Továbbra is kiemelkedő Győr-Moson-Sopron megye lakáspiaca, ahol az összes új lakás 14 százaléka épült fel. Ugyanakkor több alföldi és észak-magyarországi megyében is számottevően élénkült a lakásépítés 2018-ban.

A természetes személyek által épített lakások aránya 51-ről 46 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 49-ről 53 százalékra nőtt 2017-hez képest.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 53 százaléka családi házban, 38 százaléka többlakásos épületben, 5,0 százaléka lakóparkban található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1 m2-rel 99 m2-re csökkent.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben. Az új lakások 54 százalékát a fővárosban és Pest megyében tervezik felépíteni. Az építendő lakások száma Budapesten 18 százalékkal csökkent, a megyei jogú városokban változatlan maradt, a többi városban 8 százalékkal, a községekben 10 százalékkal emelkedett. Az építtetők az esetek 42 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 7,4 százalék, a kisebb települések felé haladva egyre magasabb, a községekben elérte a 80 százalékot.

A kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 4,0 százalékkal több, összesen 13 743 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 4346, ami 15 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. (KSH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 12., 14:20
„A gazdasági szereplők egyre tudatosabban alkalmazkodnak a működési költségekhez, a finanszírozási kihívásokhoz és a bizonytalan gazdasági környezethez. A kérdés, hogy 2025 második negyedéve meghozza-e a fordulatot, vagy egy tartósabb struktúraváltás előtt állunk.”
2025. 05. 12., 10:40
Enyhe drágulás jellemzi mind az országos, mind a budapesti albérletpiacot a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. Áprilisban az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,9, a fővárosban 1,3 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, éves összevetésben országosan 7,6, Budapesten 8,6 százalékos volt a drágulás.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS