Az átlagosnál jobb kajszibarack termés várható idén

2019. 06. 03., 08:45

Az idén az átlagosan 25 ezer tonnás kajszibarack termésnél valamivel többre, míg az őszibaracknál a fagyok miatt közepes, 30-35 ezer tonnás termésre számít a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

Apáti Ferenc az MTI érdeklődésére elmondta, hogy tavaly a rekord gyenge termés miatt mindkét barack ára magas volt, így azok idén jelentősebben csökkenhetnek. Ugyanakkor a magyar barackár szempontjából még kérdéses, hogy az olasz importból fog-e az országra „zúdulni” kajszi- és őszibarack, mivel az lenyomhatja az árakat, még akkor is, ha nem lesz túl sok a belföldi termesztésből.

A kajszibarack szezonja június közepén-végén indul és július a főszezon, míg az őszibaracké július közepén kezdődik és szeptember közepéig tart.

Beszélt arról is, hogy az aszály mérsékelten sújtotta a baracktermést, a tavaszi fagyok ugyan a kajsziba is „belecsíptek”, az őszibarackban viszont komolyabb károkat okozott. Emellett a hűvös, csapadékos időjáráskor terjedő gombafertőzésektől eddig még sikeresen megóvták az állományt.

Az alelnök közölte azt is, hogy a kajszibarack-termés évjárattól függően a 10 és 40 ezer tonna között, míg az őszibaracké 15 és 60 ezer között ingadozik.

Az ágazat termelési értéke az évjárattól és piaci viszonyoktól függően 12-14 milliárd forint van, amelyben a két fajta fele-fele arányt képvisel.

Kitért arra is, hogy a legjelentősebb kajszibarack termőtáj Borsod-Abaúj-Zemplén megyében helyezkedik el, ahol körülbelül 1700 hektár kajszibarack ültetvény található, amelynek mintegy harmadán a „Gönci Magyar kajszi” fajtát termesztik. Nagyobb termesztő területek találhatók Bács-Kiskun, Csongrád és Pest megyékben, összesen körülbelül 900 hektár, valamint Közép- és Dél Dunántúlon 700-800 hektár. Őszibarackot 3000 hektáron termesztenek az országban, ezer hektáron Szeged-Szatymaz környékén, a kétezer hektár pedig elszórtan Pest, Somogy és Bács-Kiskun megyében található. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-08 12:41:03
A lakásbiztosítások kiemelt szerepet kapnak a nyár elején gyakran előforduló viharok és az azok okozta károk miatt – közölte a Netrisk.hu. Ha régen, akár 5 évvel vagy korábban kötött lakásbiztosításról van szó, érdemes megnézni, milyen értékű az ingatlan.
2023-06-08 09:41:20
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS