Aktívan kezdte az évet a használtautó-piac

2023. 02. 20., 11:11

Élénk forgalommal kezdte az idei évet a használtautó-piac: a DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint januárban közel 69 ezer személygépkocsi cserélt gazdát, ami 3,7 százalékkal haladta meg a tavalyi hasonló időszak volumenét.

„A 2022 utolsó 3-4 hónapját jellemző kisebb visszaesést követően ismét erősödik a használtautópiac forgalma, ami fontos jele lehet annak, hogy a vásárlók körében lassan múlóban van a rezsiköltségek és az infláció által keltett bizonytalanság -– magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – A pozitívabb hangulat a következő hónapokban is folytatódhat, amit tovább erősíthet az újautó-piac fokozatos normalizálódása is. A vásárlók itt már újra nagyobb készletekkel és rövidebb várólistákkal találkozhatnak, miközben a cégek is elkezdik bepótolni tavaly elmaradt flottacseréiket. Mindez a lecserélt autók révén élénkítheti a használtautó-piacot is.”

Az év egészét tekintve a JóAutók.hu arra számít, hogy 2023-ban a belföldi használt személygépkocsik piacának forgalma kevéssel a tavaly beállított 829 ezres csúcs felett alakul majd.

A hazai használtautó-piac két legnépszerűbb modellje továbbra is az Opel Astra és a Suzuki Swift: csaknem minden tizedik adás-vétel tárgya egyike e két modellnek. A TOP10-ben az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astrát követően a Ford Focus és a Volkswagen Golf. A kisautók listáján a Suzuki Swiftet az Opel Corsa és a Volkswagen Polo követi. A leggyakoribb tíz modell között a felsőközépkategória a Volkswagen Passattal, a BMW 3-as szériával, és a Skoda Octaviával képviselteti magát, a nagy autók kategóriájából egyedül a BMW 5-ös szériája került ebbe a körbe.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Már régóta túl sok olasz, ázsiai, fúziós és akármilyen szakácskönyv van a piacon, miközben a modern időknek és vásárlói igényeknek megfelelő, a magyar konyhát maximális szakmaisággal megközelítőből meg alig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS