A magyarok 39 százaléka az óvintézkedések ellenére is tart a megbetegedéstől

2020. 04. 25., 13:30

A magyarok 66 százaléka nagyon aggódik a koronavírus-járvány miatt, 77 százalékuknak pedig a mindennapjait is érinti a pandémia. A megkérdezettek 39 százaléka tart attól, hogy minden óvintézkedés ellenére megbetegszik. A magyar családok közel 18 százaléka éppen, hogy csak belefér a havi büdzséjébe, 10 százalékuk minden hónapban anyagi problémákkal szembesül, 3 százalékuknak pedig nélkülözniük kell a megélhetés érdekében – derül ki a Kantar Hungary piackutató cég felméréséből és a K&H saját kutatásának eredményéből. Kiderült az is, hogy a járvány hogyan érinti a lakosság mindennapi pénzügyeit.

A koronavírus-járvány és az ahhoz köthető intézkedések teljesen új helyzetet teremtettek, de a pandémia megítélése egyénenként vegyes képet mutat. A Kantar Hungary piackutató felmérése a 18-65 éves, internetet használó lakosság járványhoz való hozzáállását vizsgálta. A bank saját kutatása pedig többek között arra kereste a választ, hogy milyen a magyarok jövedelmi helyzete és hogyan érinti a járvány az anyagi helyzetüket.

Átalakultak a mindennapok

A Kantar Hungary eredményei szerint a magyarok 77 százalékának alakította át a mindennapjait a koronavírus-járvány, ugyanakkor megkérdezettek 12 százaléka azt állította, semmi nem változott, nincs hatással az életükre a járvány. A lakosság 66 százaléka nagyon aggódik a koronavírus-járvány miatt, ezzel szemben 16 százalékuk, vagyis a lakosság hatoda egyáltalán nem tart a vírustól.

A válaszadók 39 százaléka fél attól, hogy bármennyire is igyekszik megóvni magát, ennek ellenére megfertőződik. Az optimisták vagy inkább magabiztosak táborába 31 százalék tartozik, ők bizonyosak abban, hogy az óvintézkedéseknek és higiéniás előírásoknak eleget téve nem lesz gond.

Mi a helyzet a pénztárcával?

A járványhelyzet az mindennapi kiadásokat is érinti, de ezen a téren is vegyes a kép. A megkérdezettek 58 százaléka egyfajta figyelmeztetésként tekint a koronavírus miatt kialakult helyzetre, vagyis a pénzügyek és anyagi helyzet megtervezésében előrelátóbb lesz. Ez leginkább egyébként a 18-29 éves korosztályra jellemző. 18 százalék szerint viszont a koronavírus-járvány semmilyen hatással nincs az anyagi terveire. A gazdasági helyzetet már jóval többen látják borúsan: mindössze 16 százaléka a megkérdezetteknek bízik abban, hogy a vírus levonulásával hamar talpra áll a gazdaság, 67 százalék szerint ehhez hosszú időnek kell eltelnie, és jelentős hatása lesz a járványnak a cégekre és a munkahelyekre.

A K&H a 18-65 év közötti magyar lakosság körében végzett online kutatása a megkérdezettek jövedelmi helyzetét is felmérte. Kiderült, hogy a magyar családok közel 18 százaléka éppen, hogy csak belefér a havi büdzséjébe, 10 százalékuk minden hónapban anyagi problémákkal szembesült, 3 százalékuknak pedig nélkülözniük kell a megélhetés érdekében.

A háztartások 32 százalékának nincsenek megélhetési problémái, de félretenni nem tudnak, 31 százalékuk alkalmanként, 8 százalékuk pedig rendszeresen tud spórolni is a mindennapi kiadások mellett.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS