A magyar autósok 70 százaléka 5 éven belül lecserélné a gépkocsiját

2022. 05. 06., 13:09

Új autó vásárlását tervezi minden harmadik magyar autós, tízből 7 megkérdezett 5 éven belül cserélné le a gépkocsiját – derül ki az EY reprezentatív, több mint 500 járművezetővel készült kutatásából.

Az ár a legfontosabb szempont

A magyar autósok 70 százaléka 5 éven belül lecserélné a gépkocsiját. A legtöbben továbbra is benzines járművet választanának a hazai autóhasználók körében végzett reprezentatív kutatásunk szerint. Ez az arány azonban az előző évhez képest 7 százalékponttal csökkent. Ugyancsak enyhül az érdeklődés a dízelautók iránt. 2020-ban a válaszadók 12 százaléka, tavaly már csak 8 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy legközelebb gázolajos kocsit venne.

Nem meglepő, hogy az ár a leginkább meghatározó döntési szempont, de számítanak a gyártó termékeivel kapcsolatos korábbi tapasztalatok, a biztonság és a gazdaságos üzemeltetés is. A válaszadókat leginkább a korrekt szervizdíjak és a hűségprogramok motiválnák arra, hogy elkötelezettek maradjanak az adott márka iránt. 

A következő autóvásárlást a hazai vevők többsége saját forrásból fedezné. Aki nem, az elsősorban banki hitelt venne fel, vagy családhoz, illetve baráthoz fordulna kölcsönért. A 20–29 éves korosztály 32 százaléka akár egy évet is várna a kiválasztott új járműre, míg a 30–60 évesek kevesebb mint 20 százaléka lenne csak ilyen türelmes. 

Az idősebbek többsége inkább készleten lévő gépkocsit választana, vagy valamilyen kompenzációt kérne a hosszú várakozási időért cserébe. Ebből is látszik, hogy döntő különbségek vannak egyes vásárlói csoportok preferenciái között. 

Egy megfelelő ügyfélkapcsolat-kezelésre alkalmas rendszer, valamint a folyamatok optimalizálása, és az értékesítési hálózat teljesítményének elemzése együtt segíthet az autókereskedőknek abban, hogy a széles skálán mozgó igényeket megfelelően ki tudják szolgálni 

Használtautók esetén a válaszadók közel kétharmada a garantált futásteljesítményt nézi, ami összhangban van azzal, hogy elsősorban hivatalos autókereskedésből vásárolnának ilyen gépjárművet. A kereskedőktől elsősorban széles járműválasztékot, a régi gépkocsi beszámítását és a korábbi balesetek és javítások transzparens bemutatását várják el.

Itthon is növekszik érdeklődés az elektromos autók iránt

A válaszadók döntő többsége még sosem vezetett tisztán elektromos meghajtású kocsit, ennek ellenére a megkérdezettek több mint fele egy kedvező ajánlat esetén megfontolná, hogy alternatív hajtású járműre váltson. 

Személyre szabott ajánlatokkal növelhető az elektromos és hibrid autók iránti vásárlási kedv. Ehhez is fontos azonban, hogy a kereskedőknek olyan ügyfélkapcsolat-kezelési rendszert üzemeltessenek, ami hatékonyan támogatja az egyedi igények kiszolgálását.

E-autó mellett leginkább a kedvezőbb fenntartási költségek és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátási értékek miatt döntenének a válaszadók. 9 százalékuk már legközelebb is ilyen autót venne, 14 százalékuk pedig mindenképpen átülne egy elektromos kocsiba a jövőben. A kutatásba bevontak közül még nagyobb azok aránya, akik azt mérlegelik, hogy hibrid négykerekűt vásároljanak. 

A potenciális vevők számára a legfőbb aggályok a villanyautóval szemben a magasabb árszint (ezt 71 százalékuk említette), valamint az akkumulátor esetleges hibáinak és cseréjének költségei. Ezen kívül aggódnak a rövidebb hatótáv, a lassabb töltési idő, és a jármű gyorsan csökkenő értéke miatt is. 

A válaszadókat leginkább a vételár-támogatásokkal (64%), az adó- és illetékkedvezményekkel (44%), valamint a töltőállomások számának növelésével lehetne arra ösztönözni, hogy e-mobilitásra váltsanak. 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS