2024 nem a lakásépítés éve

2024. 11. 05., 09:05

2024. III. negyedévben 2682 új lakás épült, 22 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban; az első három negyedévben 19 százalékos volt az éves szintű visszaesés.

2024 I–III. negyedévében 8709 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 551 volt, 2,3 százalékkal elmaradt a 2023. I–III. negyedévitőltájékoztatott a statisztikai hivatal.

A III. negyedévben használatba vett lakások közül 637-be Budapesten, 575-be valamelyik megyei jogú városban, 736-ba a többi városban, 734-be pedig egy községbe költözhettek be a lakók.

Új lakások, 2024. I–III. negyedév

2024 I–III. negyedévében 8709 lakást vettek használatba, 19 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Budapesten 15 százalékkal kevesebb, összesen 2761 lakás épült. A csökkenés a megyei jogú városokban ugyancsak 15, a többi városban 30, a községekben 16 százalékos volt a 2023. I–III. negyedévihez képest.

Pest régió lakásépítéseinek száma 29 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A legtöbb régió lakásépítését is visszaesés jellemezte, érdemi növekedés csupán a Dél-Alföldön történt, ahol 16 százalékkal több lakás épült, mint 2023 azonos időszakában.

Budapesten a XI. kerületben adták át a legtöbb, mintegy 1200 lakást. A vidéki városok közül Kecskemét emelkedett ki, 300 feletti épített lakással.

A természetes személyek által épített lakások aránya 39 százalékról 40 százalékra emelkedett, eközben a vállalkozások által építetteké 61 százalékról 58 százalékra csökkent egy év alatt.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 53 százaléka családi házban, 42 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 2,1 százaléka lakóparkban található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1 m2-rel, 99 m2-re nőtt 2023 I–III. negyedévéhez képest.

Az értékesítési céllal épített lakások aránya 57, a saját használatra építetteké 40 százalék volt, ez kismértékű elmozdulást jelent az utóbbiak javára a korábbi, 60–38 százalékos megoszláshoz képest. Bérbeadásra továbbra is csak elvétve épültek lakások (2,3 százalék).

Építési engedélyek, bejelentések, 2024. I–III. negyedév

Országos szinten az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 551 volt, 2,3 százalékkal kisebb, mint egy évvel korábban. Míg az egylakásos épületekben engedélyezett lakások száma 14 százalékkal nőtt, addig három- és annál több lakásos épületekben 18 százalékkal kevesebb lakás építését kezdeményezték.

2023 azonos időszakához képest Budapesten kívül a Dél-Alföldön (mínusz 14 százalék) és a Közép-Dunántúlon (mínusz 12 százalék) csökkent a kiadott lakásépítési engedélyek száma. A legnagyobb mértékű növekedést a Dél-Dunántúlon (52 százalék) és az Észak-Alföldön (51 százalék) regisztrálta a KSH. A két régióban meghatározó a Pakson és Debrecenben megvalósuló beruházásokhoz kapcsolódó lakásfejlesztések szerepe.

Budapesten 3391 lakás építését engedélyezték, ami 34 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakihoz képest. A kerületek többségében a 100-at sem érte el az engedélyezett lakások száma, ugyanakkor kiugró mennyiségű, közel 1400 lakás építését kezdeményezték a X. kerületben.

A megyei jogú városokban 7,1, a többi városban 15, a községekben pedig 20 százalékkal nőtt az építendő lakások száma a 2023. I–III. negyedévihez képest. Kiemelkedő számú lakás építését kezdeményezték Debrecenben (936), Pakson (380) és Győrben (332).

Az építtetők az esetek 54 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.

A kiadott új építési engedélyek alapján a 2023 I–III. negyedévinél 14 százalékkal több, összesen 7173 lakóépület építését engedélyezték az országban. A létesítendő nem lakóépületek száma 2659 volt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 12., 10:40
Enyhe drágulás jellemzi mind az országos, mind a budapesti albérletpiacot a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. Áprilisban az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,9, a fővárosban 1,3 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, éves összevetésben országosan 7,6, Budapesten 8,6 százalékos volt a drágulás.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS