Ha esetleg nem tudta: az öröklés nem egyenlő a generációváltással

2021. 04. 08., 18:00

A Budapest Bank legutóbbi Budapest Business Live online rendezvényén a hazai vállalkozások jövőjét érintő kihívások, a cégértéknövelés, értékesítés és a generációváltás voltak fókuszban. Az eseményen Vitkovics Péter és Szendrői Gábor adtak elő, az ezt követő panelbeszélgetésben pedig nemzetközileg is sikeres hazai tulajdonú cégek, így a Julius-K9®, a Varga Pincészet és a Café Frei vezetői osztották meg tapasztalataikat. A rendezvényen rekordszámú, több mint 150 vállalatvezető vett részt.

Az esemény aktualitást a bank legfrissebb, hazai kkv-körében végzett reprezentatív kutatása adta, amelynek eredményeiből egy korábbiaknál is bizonytalanabb jövőképű szektor képe rajzolódik ki. Tavaly a vállalatvezetők a koronavírus okozta kihívások miatt még kevesebb időt tudtak generációváltásra fordítani, így 2020-ra látványosan háttérbe szorult a kérdés: csupán a cégek 9 százalékánál merült fel tavaly a vezetőváltás gondolata.

Váczi Dávid, a Budapest Bank termékértékesítés-támogatási vezetője bevezetőjében kiemelte, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb, hogy a Budapest Business Live-hoz hasonló rendezvényeken legyen lehetőség tájékozódni a témákban. Úgy fogalmazott: „hiszünk abban, hogy nagyon sok kkv-ban megvan a lehetőség és a szándék arra, hogy tovább lépjen”. Szerinte ugyanakkor fontos lenne a magyar gazdaság szempontjából, hogy a sikeres vállalkozások generációról generációra öröklődjenek és nőjenek, a legtöbb cégvezető számára a család jövőjének biztosítása a cél, ehhez pedig az itt említett témákon keresztül vezet az út.

Az esemény első előadója Szendrői Gábor, a Concorde MB Partners ügyvezető partnerének előadása a hazai vállalatok fejlődési lehetőségeiről, a nemzetközi piacra lépés és a nagyvállalattá alakulás lépéseiről szólt. „A hazai nagyobb tulajdonú vállalatok bekerültek a globális középdöntőbe. A cél a döntőbe jutás” – fogalmazta meg utalva ezzel arra, hogy nagyon jól teljesítenek a magyar vállalkozások, de egyelőre inkább csak beszállítóként. Itt az ideje a következő lépés megtételének. A vállalatok értéknövelése az az út, amely segítheti az ország gazdaságát, hogy kilépjen „a középjövedelem csapdájából”, amelyben jelenleg van.

A webinar másik prezentációját Vitkovics Péter, változás-menedzser tartotta, előadásában azt fejtette ki, miért nem egyenlő az öröklés a generációváltással. Megítélése szerint sok az információhiány a kis- és középvállalati vezetőknél a vállalati növekedéssel és az örökléssel kapcsolatban. „Összességében a növekedés nem más, mint a jobbá válás képessége és a jobbá válás szándéka egy vállalat életében” Szerinte a generációváltás nem csak a vezetői életkorral lehet összefüggésben, hiszen a vállalkozás életpályájának bizonyos szakaszaiban az életkortól függetlenül szükség lehet eltérő személyiségű vezetőkre, a növekvő szakaszban innovátor, az érett szakaszban pedig inkább menedzser típusúra.

Az ezután következő panelbeszélgetésen Sebő Gyula, a Julius K9 alapítója, Varga Máté, a Varga Pincészet tulajdonosa és ügyvezetője, Langár Bence, a Tower Asset Management befektetési alap ügyvezető igazgatója és Váczi Dávid, a Budapest Bank képviselője a sikeres gyakorlatokat vitatták meg. Varga Máté például édesapjával vezeti Magyarország legnagyobb bortermelő cégét, ő azt emeli ki, hogy az öröklés és a sikeres működés szempontjából is elengedhetetlen egy erős stáb, egy jó csapat kiépítése. „Nagyon fontos a kreativitás” – fogalmazott a továbbiakban. A Julius K9 nemzetközileg ismert márka, a sikert Sebő Gyula elsősorban a folyamatos önképzésnek tulajdonítja. „Nagyon jelentős változások vannak a piacon” és ezeket folyamatosan monitorozni kell szerinte. „Nálunk egy dupla generációváltás van folyamatban” – kezdte hozzászólását a panelbeszélgetéshez Langár Bence, aki a Cafe Frei cégértéknövelésében vállalt kulcsszerepet, és sok strukturális változást követett végig az elmúlt évek alatt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS