Fákért gurul az e-autós közösség

2021. 04. 21., 10:45

300 ezer perc, azaz 5 ezer óra alatt jött össze a greengósoknak az a 200 fa, ami áprilisban kerül a fővárosi ültetőgödrökbe: a Gurulj a Fákért! kezdeményezés januári indítása óta ennyit e-autóztak a programhoz csatlakozók. Minden vezetéssel töltött percük után 1 forint landolt a fák ültetésére szánt kasszában, amit a cég saját költségére megduplázott. Így tavaly november óta összesen 700 új GreenGo-fa zöldíti már Budapestet. A gyűjtés folytatódik: hosszú távon is fákra hajt az e-autós közösség.

Eddig már nagyjából 1500-an kapcsolódtak be a gyűjtésbe, ők összesen közel 100 000 kilométert tettek meg bő 2 hónap alatt elektromos autóval azért, hogy még több fa legyen Budapesten. Ezzel akár két és félszer körbe is autózhatták volna a Földet, ők azonban nem megkerülni, hanem élhetővé szeretnék tenni a bolygónkat.

A Föld világnapján így van mit ünnepelnie a GreenGonak: a tavaly elültetett 500 fa után most 200 újabb fát ültetnek Budapesten, a támogatói program résztvevői pedig további 20 tonna szén-dioxid kibocsátástól kímélték meg a környezetüket azzal, hogy közlekedésükhöz elektromos autót választottak.

„Az elmúlt bő négy évben összetartó közösség alakult ki a GreenGo körül. Amikor a negyedik születésnapunkra tavaly novemberben 500 fát ültettünk a 10 millió Fa Alapítvány segítségével, a felhasználóink pozitív visszajelzéseiből tudtuk, hogy a következő faültetési akciónkba már őket is szeretnénk bevonni. Ezért idén év elején kinyitottuk a lehetőséget, hogy ők is hozzájárulhassanak Budapest további zöldítéséhez és a kizárólag elektromos autóinkat használva együtt gyűjtsünk a fákra. Mi most dupláztuk az általuk március végéig vezetéssel összegyűjtött összeget, így hamarosan már 700 fánk lesz főváros szerte, hosszú távon pedig több ezer fa elültetése a cél, Budapesten és vidéken egyaránt” mondta Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője.

„A klímaváltozással kapcsolatos legfrissebb tudományos eredmények azt igazolják, hogy faültetéssel lehet leggyorsabban reagálni a kialakult helyzetre. A városban elültetett fák lombkoronáinak óriási jelentősége van: oxigént termelnek, lekötik, szűrik a szennyező anyagokat, védelmet nyújtanak a zaj, a rázkódások és a rezgések hatásai ellen is, amellyel még a környező lakóépületeket is védik”tette hozzá Bojár Iván András, a 10 millió Fa alapítója.

Április elsejétől újabb gyűjtési időszak indult: a kezdeményezéshez csatlakozók forintjai szeptember végéig gyarapítják az őszre tervezett faültetésre szánt alapot, amelyet az elektromos autómegosztó majd szintén megdupláz. A Gurulj a Fákért! gyűjtés ősz után is folytatódik, ugyanis a GreenGo hosszú távon elköteleződött a zöldítés mellett.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 10:10:00
2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS