Ennyiért árulják jövőre a Teslát Indiában

2020. 12. 28., 15:00

Jövőre az indiai piacon is megkezdi elektromos autói értékesítését a Tesla, és az érdeklődés függvényében megvizsgálja összeszerelő üzem létesítésének vagy a helyi gyártás megkezdésének a lehetőségét is – erősítette meg Nitin Gadkari szállítási és közúti fejlesztési miniszter az Indian Express lapnak adott interjúban.

Korábbi sajtójelentések szerint Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója egy újságírói kérdésre adott válaszában már októberben jelezte, hogy cége jövőre egészen biztosan megjelenik az indiai piacon. Maharashtra tartomány kormánya akkor fel is ajánlotta a Teslának, hogy telephelyet biztosít számára üzem építéséhez.

Elon Musk 2017-ben még nem tartotta kivitelezhetőnek üzem létesítését Indiában. A törvények ugyanis 30 százalékos helyi beszállítói részarányt írnak elő, ami viszont szerinte Indiában nem áll rendelkezésre” – közölte egy Twitter üzenetben.

Nitin Gadkari az Indian Express lapnak elmondta, hogy számos indiai vállalat foglalkozik elektromos autó kifejlesztésével, amelyek lényegesen olcsóbbak, de technológiailag éppoly fejlettek lesznek, mint a Tesla modelljei. „India öt éven belül a világ egyik legnagyobb autóipari központja lesz” – jelentette ki.

Az indiai sajtóban már azt is tudni vélik, hogy a Tesla legolcsóbb modellje, a Model 3 lesz kapható az indiai piacon, és az előjegyzések már januárban megkezdődnek. Az Economic Times lap értesülése szerint az értékesítés az év második felében indulhat. A Model 3 típus indiai ára 55 lakh (5,5 millió rúpia, 74,7 ezer dollár) lesz. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS