Lakásfelújítás: másfélmillió forint saját erővel is elérhető a 3 milliós támogatás?

2020. 11. 26., 17:25

Kifejezetten jól járhat a Bank360.hu elemzői szerint az, akinek a lakásfelújítási támogatás időszakában jár le a lakástakarék szerződése.

A pénzügyi szakportál elemzői szerint ugyanis a következő két évben közel négymillió forint állami támogatást is felhasználhat az, aki lakásfelújítás előtt áll – ehhez nem kell mást tenni, mint kombinálni a januárban induló lakásfelújítási támogatást és a lejáró lakástakarék szerződést. Ezzel kapcsolatban egy fontos kérdés is felmerül, amire a november 25-én megjelenő részletszabályok nem térnek ki.

Rendeletben is megjelentek a várva várt lakásfelújítási támogatás részletei, amellyel már korábban is foglalkozott a Bank360. A lényeg nem változott: hárommillió forint vissza nem térítendő támogatás lesz elérhető a legalább egy gyermeket váró vagy nevelő családok számára saját otthonuk felújítására – az összeg egy lakásfelújítás költségeinek legfeljebb 50 százalékát teheti ki. Vagyis egy hatmillió forintos felújításhoz elegendő hárommillió forintot összegyűjteni, a másik felét az állam utólag kifizeti.

Tovább is bővíthető a keret állami támogatással

A Bank360.hu számításai szerint viszont akár további 720 ezer forint állami támogatást is felújításra fordíthatnak az igénylők, ha a lakásfelújítási támogatással egy időben jár le lakástakarék szerződésük. Az állami támogatás 2018-as megszüntetése előtt kötött szerződésekre ugyanis 30 százalék állami támogatás vehető igénybe, és a szerződések egy része a mai napig fut. A választható legrövidebb futamidő négy év volt, a leghosszabb pedig tíz – az állami támogatást pedig havi 20 ezer forint befizetésével lehetett maximalizálni. 

A legrövidebb, 48 hónapos futamidővel számolva így az összegyűlt 960 ezer forinthoz további 288 ezer forint állami támogatás jár, tíz éves futamidővel számolva 720 ezer forint ez az összeg, így a megtakarítással együtt elérhető összeg 3,12 millió forint.

Érdemes megemlíteni, hogy közeli hozzátartozók a szerződéseiket közös lakáscélra is felhasználhatták. Így ha egy házaspár mindkét tagjának egyszerre jár le a tízéves szerződése, akkor fejenként kapják meg a befizetett 2,4 millió forint megtakarítást, a két szerződés után pedig az összesen 1,44 millió forint állami támogatást, amennyiben tíz éven át a szerződésben foglaltak szerint takarékoskodtak. Ez összesen 6,24 millió forint – ezt a pár költheti ingatlanvásárlásra, bővítésre, de akár felújítási munkálatokra is. 

Mindent összevetve a lakástakarék segítségével jelentősen növelhetik a családok a felújításra fordítható keretet, ami lehetőséget adhat egy nagyobb volumenű átalakításra is, feltéve, hogy van olyan lakástakarék szerződésük, ami a következő két évben fog lejárni. 

A rendelet nem szabja meg, hogyan használhatjuk a lakástakarékot

Felmerül a kérdés, hogy a lakásfelújítási támogatással párhuzamosan ki lehet-e használni egy másik állami lakáscélú támogatást is. A Bank360.hu szakértői szerint a válasz nem teljesen egyértelmű.

„A rendelet nem szabályozza, hogy miként lehet felhasználni a lakásfelújítási támogatással egy időben lejáró lakástakarék szerződéseket, vagyis akár párhuzamosan is felhasználhatjuk a kettőt” – mondta el Vrazsovits Rita, a Bank360.hu elemzője. 

A fenti számítás alapján ezzel nincs is probléma, vagyis ha a lakástakarék összegével megemelkedik a felújításra szánt összeg is. A rendelet szövege szerint azonban arra is van lehetőség, hogy egy hatmillió forintos felújítás akár 62 százalékát finanszírozzuk állami támogatásból - ez a 3 millió forint lakásfelújítási támogatásból és a 720 ezer forint lakástakarékkal járó állami támogatásból adódik össze; a fennmaradó összeget ebben az esetben az lakástakarék megtakarítás része tudná fedezni. Ehhez azonban ugyanazt a számlát az államkincstárhoz és a lakástakarékpénztárhoz is be kellene nyújtani, amit egyelőre nem szabályoz a rendelet. Az alábbi diagramon látható, hogy ebben az esetben sokkal kisebb önerőre lenne szükség az igényléshez:

A csoknál ilyet nem lehet

A fenti problémát a csokkal kapcsolatban tisztázza a rendelet. Ha a lakásfelújítási támogatást kombináljuk a csokkal, akkor a rendelet egyértelműen tiltja, hogy ugyanazzal a számlával kétszer számoljunk el – ezt az államkincstárnál ellenőrizni fogják. Ha valaki jogosulatlanul veszi igénybe valamelyik állami támogatást, akkor kamattal terhelve kell visszafizetnie az igényelt összeget.

Ha nincs önerőd, akkor is kihasználhatod a teljes hárommilliós állami támogatást

A fentiektől függetlenül, nem feltétlenül szükséges önerő ahhoz, hogy valaki a teljes, hárommillió forintos felújítási támogatást igénybe vegye. Egy hatmillió forintos személyi kölcsön segítségével ugyanis előfinanaszírozható mind az állami támogatás, mind pedig az önerő.

A Bank360.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint hatmillió forintos hitelt 72 hónapra már 9,9 százalékos THM-mel is fel lehet venni, decemberben 98 308 forintos, januártól pedig 109 826 forintos törlesztővel, feltéve, hogy legalább 240 ezer forint a jövedelmünk. Nem kell ugyanakkor ekkora teherrel számolni hosszútávon, hiszen – amennyiben jogosultak vagyunk rá – az államkincstár a felújítást követő egy hónapon belül visszafizeti számunkra a felújítási költségek felét, a példánkban hárommillió forintot.

Ezt jellemzően egy egyszázalékos egyszeri díj fejében törleszthetjük idő előtt a banknak, így változatlan futamidő mellett a törlesztőrészletünk 50–55 ezer forintra fog mérséklődni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS